Ézsaiás próféta volt az első, aki Júda királyságának bukásáról jövendölt. Szodoma történetéhez hasonló dicstelen pályát futottak be, így az elpusztult várossal való összehasonlítás többször előjön a prófétáknál, különösen Ézsaiásnál:
„Bizony, megromlott Jeruzsálem, Júda népe lezüllött! Az Örökkévaló ellen fordultak szavaikkal és tetteikkel, s ellene lázadtak, hogy haragra ingereljék. Személyválogatásuk ellenük tanúskodik, kérkednek bűneikkel, mint Sodoma lakói, már nem is szégyenkeznek! Jaj nekik, mert saját fejükre hozzák a bajt, amit megérdemeltek! Mondjátok meg az igazaknak, hogy nekik jó soruk lesz, mert tetteik gyümölcsét élvezhetik! De jaj a vétkeseknek, mert gonoszságukért megfizetnek nekik!” (Ézsaiás 3:8-11)
Júda népe az Örökkévaló ellen fordult, amit a próféta szerint szavaik és tetteik is bizonyítanak. Pontosabban részben a beszédükkel követtek el bűnöket, ilyen volt a bűneikkel való kérkedés. De bűnöket követtek el a tetteikkel is: ilyen volt a személyválogatás. Hogy mi is pontosan a személyválogatás, azt Jakab magyarázza el nekünk a levelében: valakit előnyben részesíteni csak azért mert az gazdag, és valakit semmibe venni csak azért, mert az szegény . Az eredményt, azaz az ítéletet saját maguknak köszönhetik, ezekkel a tetteikkel és beszédeikkel úgymond kihívták maguk ellen a sorsot.
„Bírói székéből feláll az Örökkévaló, hogy pereljen, és megítélje a népeket. Népe vezetőin számon kéri vétkeiket: »Letaroltátok a szőlőt az utolsó szemig! Házaitokban szegényektől rablott zsákmányt rejtegettek! Hogy meritek letaposni népemet, porba tiporni szegényeit?!« Ezt mondja Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura. Ezt mondja az Örökkévaló: »Sionban a leányok elbizakodtak, az asszonyok fenn hordják orrukat! Kihívóan tekintgetnek körül, tipegve járnak, csilingelnek lábkarikáikkal.« Emiatt Uram, az Örökkévaló megszégyeníti őket: Sion leányainak fejét kopaszra nyírják, asszonyait csupaszra vetkőztetik.” (Ézsaiás 3:12-17)
A fenti sorok különösen egybecsengenek Szodoma vétkéről szóló részekkel. Itt is azt láthatjuk, hogy a gondtalan jólétben eltelve a nők – illetve mivel a Sion lányai a prófétáknál az Izrael vagy Júda népéhez tartozó embereket jelenti, így valószínűleg mondhatjuk, hogy általában az emberek –, miközben minden luxust és kényeztetést megadtak maguknak, másokat mélységesen megvetettek. Ezt a megvetés és kegyetlenség jelenik meg a szegények kifosztásában, porba tiprásában. Ami jelenti egyrészt a teljes anyagi ellehetetlenítést („az utolsó szemig”), hogy az embereket földönfutóvá tették, másrészt a jogi- és társadalmi elnyomást is („szegényektől rablott zsákmányt rejtegettek”). Azaz a kifosztott emberek jogait semmibe vették, a mózesi törvény rájuk vonatkozó rendelkezéseit teljesen figyelmen kívül hagyták, sokan koldusként vagy rabszolgaként kellett, hogy éljenek. Erről beszélt Jeremiás próféta Cidkijjá király idejében:
„Ezután az Örökkévaló szava érkezett Jeremiáshoz: »Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: Én vagyok az, aki szövetséget kötöttem őseitekkel, mikor kihoztam őket Egyiptomból, a rabszolgaságból. Azt mondtam nekik: Minden hetedik évben szabadítsátok föl testvéreiteket, héber rabszolgáitokat, akiket megvásároltatok. Miután rabszolgáitok már hat éven keresztül szolgáltak titeket, engedjétek el őket! Őseitek azonban nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek nekem! Ti pedig most magatokba szálltatok, és azt tettétek, ami helyes, amit én kedvelek: szabadságot hirdettetek testvéreiteknek, és ezt szövetségkötéssel erősítettétek meg színem előtt, Templomomban, amely nevemet viseli. Azután mégis meggondoltátok magatokat, és mindegyikőtök visszavette rabszolgáját és rabnőjét, akit korábban már fölszabadított. Bizony, ismét rabszolgasorba kényszerítettétek őket, hogy szolgáljanak titeket, s ezzel súlyosan bemocskoltátok nevemet! Most emiatt azt üzeni nektek az Örökkévaló: Nem hallgattatok rám, és nem engedelmeskedtetek nekem, hogy hirdessetek szabadságot testvéreiteknek — mindenki a saját rabszolgájának, mindenki a társának. Nézzétek! Most hát én arra nézve hirdetek nektek szabadságot, hogy kard, betegség, vagy éhség által akartok-e meghalni — ezt én, az Örökkévaló mondom nektek! Bizony, a föld összes nemzete elborzad azon, ahogyan bánok majd veletek! «” (Jeremiás 34:12-17)
Cidkijjá király és a vezetők a babiloni sereg fenyegetésére ideiglenesen magukba szálltak, és jó dolgot cselekedtek, elengedték az nincstelen emberek adósságait, és felszabadították őket a rabszolgaságból. Aztán a közvetlen veszély elmúltával újra rabszolga sorba taszították az elszegényedett izraelieket, nem törődve sem Mózes törvényével, sem a saját fogadalmaikkal. Jeremiás pedig feltárja Isten reakcióit mind a jótettre, mind annak visszavonására. Így itt is láthatjuk a kölcsönösséget, illetve a szegények sorsával való együttérzést, sőt azonosulást, amit rendkívül erőteljesen mutat be az Írás. Először Isten kedvét lelte a jótettben, majd a vezetők és gazdagok visszafordulása a Mindenhatót haragra ingerli. Hogy miért? Egyrészt megszegték a fogadalmat, amit ráadásul áldozattal erősítettek meg, másrészt pedig ahhoz, hogy a már felszabadított embereket újra rabszolgává tegyék, mohóság és kegyetlenség kellett. És ez nem csak elméleti kegyetlenség volt: a családjaikhoz nemrég visszatért embereket katonák által erőszakkal ragadták el és vitték vissza az „uraikhoz” („kényszerítettétek”). Ehhez képest kapnak ők is ígéretet: ahogy a katonák fegyverrel ragadták el a szerencsétleneket, úgy ő rájuk is a katonák fegyvere várt: vagy a közvetlen harcoknak, vagy az azokat kísérő ragályoknak és éhezéseknek fognak áldozatul esni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.