8. Jézus és a tized

„Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Mert mindenből tizedet adtok, még a mentából, kaporból és köményből is, de elhanyagoljátok, ami a Törvény szerint nehezebb: igazságosan ítélni, könyörületet gyakorolni és hűségesen élni. Pedig ezeket feltétlenül meg kell tenni, és azokat sem kell elhanyagolni! Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét.” (Máté 23:23-24)

Jézus Krisztus túl sokat nem beszélt a tizedről – kétszer említi meg, mindkétszer a farizeusok megintésével kapcsolatban. A fenti mondatok is elég súlyosan kezdődnek: „jaj nektek”. Ami Jézus szájából nem egy vénasszonyos fenyegetőzés volt, hanem az isteni ítélet előrevetítése. Túl sok „jaj” nincs is az Újszövetségben, Jézus a farizeusok és törvénytanítók gonoszságairól szóló intelmeit vezeti fel velük, illetve a Jelenések könyvében olvashatunk a három „jaj”-ról a három utolsó harsona kapcsán, amik Isten bosszúját jelzik a világon. Itt a farizeusok és törvénytanítók képmutatása miatt figyelmeztet az isteni büntetésre. És hogy miért is az ítélet, és miért képmutatók ezek a vallási emberek? A tized miatt: megadják a tizedet a legkisebb kerti növényből is, legyen az zöldség vagy fűszer, de közben elhagyják a Törvény nehezebb részeit. Ami Jézus szerint képmutatás: hiába viszik be a tizedet, attól senki nem válik igaz emberré. Ellenben az igazságos ítélet, a könyörület és a hűséges élet az igaz emberekre jellemző. A megoldás számukra az lett volna, ha mindegyik részt megtartják. Kapunk egy nagyon érzékletes képet is, amivel Jézus a két cselekedet súlyosságát mutatja be: a minden létező növényből való tizedfizetést szúnyog-méretű/súlyú, az irgalmasság és ítélet elmulasztása viszont teve méretű. Pontosan nem tudom, hogy a Szentföldön milyen fajta szúnyogok élnek, de úgy általában egy szúnyog 1-10 milligramm súlyú, egy teve pedig 400-600 kg. Azaz a teve legkevesebb 25 milliárdszor súlyosabb, mint a szúnyog! És a fenti sorok alapján pusztán a tized fizetése inkább kárára volt az embereknek, ha nem párosult mellé irgalmasság, az Isten felé és az embertársak felé való szeretet. Jézus tehát helyben hagyja a tizedfizetést – a Törvény alatt élők számára, mint amilyenek a törvénytanítók és farizeusok is voltak. Amin nincs is mit csodálkozni: Jézus azért jött, hogy a Törvényt betöltse.

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem” (Máté 5:17)

Szintén a farizeusok vannak megcélozva Jézus alábbi beszédében, illetve azok vallásossága:

„Két ember felment a Templomba imádkozni: egy farizeus, meg egy vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy én nem vagyok olyan rossz, mint mások. Nem vagyok sem tolvaj, sem csaló, sem házasságtörő. Nem vagyok olyan, mint például ott az a vámszedő. Hetente kétszer böjtölök, és minden keresetemből megadom a tizedet.«. A vámszedő, aki távolabb állt, még a tekintetét se merte az égre emelni. Bűnbánatában a mellét verte, és így imádkozott: »Istenem, könyörülj meg rajtam, nyomorult bűnösön!« Mondom nektek, hogy azt a vámszedőt Isten elfogadta, és kérésére megbocsátotta a bűneit. De a farizeust és annak az imádságát elutasította! Miért? Mert aki felemeli magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felemelik!” (Lukács 18:10-14)

A farizeus és a vámszedő – az egyik elutasítva, a másik bűnbocsánattal ment haza. Mi volt a különbség közöttük? A farizeus jobbnak tartotta magát a vámszedőnél, mivel nem követtett el köztörvényes bűnöket, valamint rendszeresen böjtölt, és még a tizedet is fizette. A vámszedő ellenben őszinte volt Istenhez, amiért elfogadást nyert. Itt is láthatjuk, hogy a tizedfizetés inkább kárára volt az embernek, hiába vitte az áldozatokat. De hogy lehetséges ez? Jézus miért pont a tizedet emeli ki, mint ami által a hívők csapdába esnek, és ahelyett hogy közelednének Istenhez, pont hogy eltávolítja őket tőle? Magával a Törvénnyel lenne baj? Vagy sokkal inkább az emberi természettel? Elgondolkodtató, hogy talán az emberek, miközben fizették a tizedet, valahogy úgy érezhették, hogy most ők megvették a kegyelmet – még ha ez nem is tudatosult bennük. Azt pedig nyilvánvaló, hogy a kegyelmet, a megigazulást megvásárolni nem lehet – Péter pont ilyen feltételezések miatt mondott átkot Simon mágusra és annak felkínált pénzére. Simon és a farizeus elutasítást nyert. De azt is látjuk, hogy a szegény özvegyasszony, aki a Templom pénzgyűjtőjébe két rézpénzt dobott be, elnyerte Jézus figyelmét és dicséretét – igaz ő nem is tizedet fizetett. Hát akkor hogyan is van ez? Hogy lett volna a tized fizetése áldás annak gyakorlói számára? Tehát mi az a plusz, ami a tizedfizetést Isten lefizetése helyett spirituális tetté változtatta? Az tudjuk, hogy Pál apostoltól, hogy a Törvény „szent, igazságos és jó” (Róma 7:12), de a bűn természete miatt „az a parancs okozta a halálomat, amelynek életet kellett volna adnia” (Róma 7:10). Úgy tűnik, hogy a tizedfizetés parancsa is pont így működött: bár a farizeus arra számolt, hogy a betartása által életet kap, de pont az ellenkezője történ, és csak az Örökkévaló elutasítását sikerült vele „kiérdemelnie”.

Bernaert Van Orley: A farizeus és a vámszedő

 Következő rész: A zsidókhoz írt levél

Vissza a tartalomjegyzékhez