A különböző keresztény csoportoknak megvan a saját véleménye - és története - a tizedről, de én most néhány saját gondolatot szeretnék megosztani a témában. Maga a rendszeresített tized, mint az előzőekben láttuk, csak a Mózes Törvényének hatálya alatt álló, a Szentföldön élő izraeliták számára volt kötelező. Amit ezen túl biztosan tudunk, hogy Ábrahám – akkor még Ábrám – életében egyszer, a hadizsákmányból fizetett tizedet Melkisédeknek. Magában az Újszövetségben nincs erről rendelkezés, mégis vannak olyan közösségek, ahol lelkesen gyakorolják a tizedfizetést. Amit megindokolni persze nem olyan egyszerű, hiszen rendelkezés róla nincs, így muszáj valahogyan levezetni. Tapasztalatom szerint alapvetően három szakaszra szoktak hivatkozni: amikor Jézus a farizeusokat inti, hogy a tizedfizetés mellett a Törvény nehezebb részeit is meg kellene tartani, aztán a Zsidókhoz írt levélben Ábrahám tizedfizetésének példája (márpedig tudjuk, hogy Ábrahám hitének a nyomait kell követnünk), valamint az Ószövetség utolsó prófétájának, Malakiásnak intelmeit Jákob népéhez, ami szerint a tized meg nem fizetésével meglopják Istent. Ezen érvek persze nagyon gyenge lábakon állnak. Jézus egyrészt a Törvény hatálya alatt élő farizeusoknak mondja, amit mond, nem mindenkinek. Mint ahogy egyikünk sem rohan keresni egy rabbit, hogy megtegye mindazt, amit az mond, holott Jézus megmondta, hogy mindazt megtegyük, amit a Mózes székében ülő írástudók és a farizeusok mondanak. Pedig Jézus itt is a teljes Törvény megtartására szólít fel. Ábrahám tizedfizetésének példáján keresztül a szerző Jézus Krisztus főpapságának a minőségét, nagyszerűségét magyarázza, és egy szóval nem említi, hogy bárkinek tizedet kellene fizetni. Pál ugyan felhívja a figyelmet a Rómaiakhoz írt levél 4. fejezetében, hogy Ábrahám hitét kell követnünk, az ő lábnyomait követve. De ez azt jelentené, hogy mindenkinek Mamréba kell költözni? Vagy a gyerekét fel kell áldozni Mória hegyén? Körül kell metélkednünk magunknak, és a körül kell metélnünk gyerekeinket is? Fel kell mindannyiunknak állítani egy magánhadsereget, amivel a közel-keleten egy villámháborúban térdre kell kényszerítenünk a szemben álló feleket és hatalmakat? Nos, én jó lelkiismerettel eltanácsolnék mindenkit eme „nyomok” követésétől, lévén ezek Ábrahám személyes életének, sorsának a részei, az ő cselekedetei. Pál apostol viszont Ábrahám hitének a követéséről beszél, arról az üdvösséget hozó hitről, ami által Ábrahám ősapjává lett a hívőknek. Így miképpen nem toborzunk magánhadsereget, hogy a közel-keleten háborúzzunk és hadizsákmányt szerezzünk, így tizedet sem kell fizetnünk – márpedig Ábrahám egy kiterjedt háborút lezáró csatában szerzett hadizsákmányból fizette a tizedet. Malakiás pedig nyilvánvaló módon a mózesi Törvény istentiszteleti rendelkezéseit, pontosabban azok hanyag megtartását veszi végig az írásában – még a válásról szóló megjegyzéseit is az áldozatbemutatással kapcsolatban mondja. Ha ezeket valaki érvényesnek tekintené a nem izraeli hívőkre, végső soron az egész Törvényt érvényesnek tekinti. Ez pedig nem az áldás forrása lesz számára, hiszen „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak” (Galata 3:10). Pedig szabadok vagyunk a Törvénytől, annak liturgiáitól. Persze nem új keletű vita ez, már az apostoloknak is volt ezzel harca. Az Apostolok cselekedetei 15. fejezetében olvashatunk erről bővebben, hogyan próbálták a Törvény rendelkezéseit a nem izraelita hívőkre ráhúzni némelyek. Nagy vita volt, mint olvashatjuk, amiben mindenki elmondta a véleményeit, megérzéseit, megtapasztalásait. A vita Jakab felszólalásával ért véget, majd elküldik a határozatot a gyülekezeteknek:
„A Szent Szellem úgy látja jónak, és mi is egyetértünk vele, hogy ne terheljünk benneteket semmi mással, csak ezeket a dolgokat tartsátok be: ne egyetek olyan ételt, amit a bálványoknak ajánlottak fel, ne egyetek megfulladt állatok húsából készült ételt, se olyan húst, amelyben benne maradt a vér, és ne kövessetek el semmilyen szexuális bűnt. Ha ezeket elkerülitek, jól teszitek. Isten veletek!” (Apcsel 15:28-29)
Hogy lehet e tizedet (vagy akárhányadot) fizetni? Persze, hiszen „semmi sem tilos a számomra”, még ha nem is minden válik a javunkra. Ha valakinek személyes meggyőződése, akkor tegye, amit jónak lát – de mindenkire kötelező szabályként alkalmazni kifejezetten káros. Ezen az sem változtat, ha valaki angyaloktól kap inspirációt, vagy egyéb mennyei jelenése, látomása vagy álma van. Ezek nyújthatnak személyes inspirációt dolgokhoz, de majd meglátjuk, hogy évtizedek múlva milyen gyümölcsei lesznek. Én értem, hogy egyházvezetési szempontból a tized egy fontos bevételi forrás, amiről nem szívesen mondana le senki, ha pusztán a pénzügyi matematikát nézi. És el tudom képzelni, hogy a rendszer haszonélvezői féltik a pénzügyi egyenleget, meg a személyes bevételeiket – de fontosnak tartom, hogy a pénzügyeket is alá kell rendelni az igazságnak, még akkor is, ha az egyházakról van szó. Végül is kábítószer terjesztéssel sem foglalkozunk csak azért, mert az jövedelmező. Arra hivatkozni pedig, hogy az egyházi vezetőknek mennyire bejött a tizedfizetés, és milyen áldásokat tapasztalak meg, kifejezetten álságos és félrevezető: ha bármelyikünk megkapná másik száz ember fizetésének 10 százalékát, természetesen egy nagyon kellemes életszínvonalat tudna abból fenntartani, de ez semmit nem jelent, ez egyszerű matematika.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.