„Mikor a város kapujához mentem, s a város vénei közt helyem elfoglaltam, hátrahúzódtak a fiatalok, a vének meg felálltak tiszteletemre. A vezetők elhallgattak, és kezüket szájukra tették.
Még a fejedelmek is elnémultak, s egy szót sem szóltak előttem. Aki csak hallott, áldott engem, aki látott, helyeselt, és dicsért. Mert megmentettem a szegényt, ha segítségért kiáltott, felkaroltam az árvát, akivel senki sem törődött. Megmentettem a haldoklót, és áldott érte, segítettem az özvegyen, hogy énekelt örömében. Felöltöztem az igazságosságba, és ő is magára vett engem, jogosság volt palástom és turbán a fejemen. A vaknak szeme voltam, hogy vezessem, a sántának lába, hogy hordozzam. Gondviselőjük lettem a szegényeknek, és gondosan megvizsgáltam az ismeretlen ügyét. De letörtem szarvát az istentelennek, s foga közül kimentettem a nyomorultat.” (Jób könyve 29:7-17)
Jób nyomorúságát, pontosabban azt, hogyan lehetséges, hogy egy hívő ember, aki a Mindenhatót tiszteli, ekkora veszedelmek érik, a barátai sehogy sem értették, így egy idő után már Jóbban keresték a hibát: biztos, hogy nem is volt egyenes Istennel, és gonoszul bánt az emberekkel. Jób egyik védekezése alatt elmondja, hogy mekkora tisztelet és megbecsülés övezte őt korábban, a nagy hatalmú és befolyásos emberek is odafigyeltek rá. Hogy ilyen nagy tiszteletben volt része, annak oka az volt szerinte, ahogyan bánt a rászorulókkal. Ezek az emberek, a szegények, árvák, haldoklók, özvegyek, vakok, sánták és ismeretlenek közös pontja, hogy önerőből nem tudnak a helyzetükön változtatni, teljes mértékben az embertársaik jóindulatára szorulnak. Jób volt ezeknek az embereknek az irgalmas szamaritánusa, aki nem volt rest lehajolni hozzájuk, odafigyelni rájuk, gondoskodni róluk, sőt harcolni értük. Azaz mindent megtett, hogy segítsen rajtuk, áldozatokat vállalt értük, ha kellett, konfliktusokat is felvállalt értük. Nem ment el az igazságtalanság mellett, a gonosz emberek ténykedését nem nézte tétlenül. Így öltözött fel az igazságosságba és jogosságba. Ez a fajta spirituális-erkölcsi felöltözés a Bibliában talán itt fordul elő először, és szépen megvilágítja annak értelmét, hogyan is kell spirituális módon öltözködni.
„Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.” (Jelenések 19:7-8)
Azt hiszem ez mindannyiunk vágya, hogy azon a napon majd fehér ruhában tudjunk Urunk előtt állni, és úgy vélem, elég sok szentbeszéd/prédikáció buzdította is a hívőket erre. Jób védőbeszéde alapján ezt nem imádkozással vagy böjtöléssel, hanem embertársainkkal való jótettekkel tudjuk elérni:
„Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.” (Efezus 2:10)
Jób ilyen nemes tetteket vitt végbe, felkarolta a kiszolgáltatottak ügyét, és harcolt az igazságtalanság ellen. Pál azt mondja, hogy Isten ezeket már előre elkészíti számunkra, hogy véghez tudjuk vinni – hasonlóképpen az előkészített ruhákhoz, amit aztán a menyasszony fel tud ölteni magára. De ahogy a ruhát is nekünk kell felöltözni, úgy ezeket a nemes tetteket is nekünk kell végrehajtani – Isten „csak” előkészít mindent, de nekünk kell felvennünk magunkra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.